2012. május 25., péntek

Árfolyamrögzítés 2012 : Nőtt az érdeklődés

Élénkül az érdeklődés a bankokban az árfolyamgát iránt, amit egyrészt a nem közszférában dolgozó devizaalapú lakáshitelesek számára az eredetinél korábban, májusban megnyitott lehetősséggel és a forint gyengülésével indokoltak az MTI által megkérdezett pénzintézetek. A bankok felkészültek egy jelentősebb ügyfélrohamra is.

A Raiffeisen Banknál elmondták, hogy május eleje óta, amióta nemcsak a közszolgák nyújthatják be igényüket, többszörösére nőtt az ügyfélforgalom. Ezzel párhuzamosan kissé emelkedett a közszolgák érdeklődése is. A banknál már több ezer kérelmet befogadtak, és ezres nagyságrendű a megkötött szerződések száma is. Az ügyfelek többsége tájékozott az általános szabályokról, az egyes ügyek bonyolultsága azonban eltérő, a konstrukciótól függ. Ennek ellenére a banknál várakozási idő jellemzően nincs, vagy minimális. A Raiffeisen ugyanakkor alaposan felkészül, egy nagyobb roham esetén rendelkezésre állnak további kapacitások. A bank szerint egy nagyobb és tartósabb svájci frank erősödés minden bizonnyal megnöveli az igénylők számát. A következő nagyobb ügyfélhullám pedig akkor várható, amikor megnyílik a lehetőség a szabad felhasználású jelzáloghitelesek előtt is. A bank tapasztalatai szerint egyes pénzügyi közvetítők, szolgáltatók igyekeznek lebeszélni az ügyfeleket az árfolyamgát igénybevételéről, helyette valamilyen más terméket ajánlva. A Raiffeisen azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy az árfolyamrögzítés a legjobb megoldás most az ügyfeleknek.

A K&H Banknál is arról számoltak be, hogy áprilisban a vártnál kisebb volt az érdeklődés az árfolyamgát iránt, májusban azonban már nagyobb volt az ügyfélforgalom, és továbbra is élénk érdeklődésre számítanak. A szerződéskötés folyamatos a banknál. A K&H fiókjai a megszokott nyitva tartással, munkarenddel üzemelnek, de folyamatosan figyelemmel kísérik a piaci eseményeket, és amennyiben szükséges, megerősítik az ügyfélszolgálatokat - közölte a bank.

A CIB Bankhoz az elmúlt hetekben, a nem közszférában dolgozók által benyújtott igénylések számát tekintve egyelőre jelentős különbség nem érzékelhető. Az ebbe a kategóriába tartozó befogadott igénylések száma nem haladja meg a 300 darabot, míg a közszférából érkező ügyfelek ennek több mint a négyszeresét adták be a bankhoz. A befogadott igénylések száma a fiókokban meghaladja az 1.400-at, eddig a közszférában dolgozó ügyfelekkel 80 árfolyamgátas szerződést kötöttek. Az ügyfélkiszolgálás minden fiókban folyamatos és zökkenőmentes, az ügyfelek sehol nem tapasztalhatnak az átlagosnál magasabb várakozási időt. Ezt segíti online időpontfoglaló rendszer is. A végtörlesztéshez hasonlóan az árfolyamgátnál is felkészült a bank a nagyarányú érdeklődésre, amelyre elsősorban a nyári szabadságolások után, augusztus végétől, szeptember elejétől számítanak. A gyorsabb ügyintézés érdekében a CIB is az online időpont foglalási lehetőségre hívja fel a figyelmet. Hozzáteszik: az árfolyamgátra külön igénylési egységcsomaggal készültek fel, melyet az ügyfél otthon is ki tud tölteni és a fiókba már a kész anyaggal érkezhet. Amennyiben szükséges hosszabb, vagy akár hétvégi nyitva tartással is várják az érdeklődőket.

Az OTP Bankban is erősödött az ügyfélforgalom, ám ez egyelőre nem okoz fennakadásokat. Az OTP a jövőben is kiegyenlített forgalomra számít, összesen körülbelül 110 ezer deviza alapú ingatlanhiteles ügyfele felel meg a gyűjtőszámlahitel feltételeinek. Felkészültek nagyobb ügyfélforgalom kezelésére is. Az ingatlanfedezetű devizahitelesek 2012 végéig kezdeményezhetik az árfolyamgát igénybevételét. Az árfolyamrögzítésre öt évig, de legfeljebb 2017 júniusáig lesz lehetőség. A bankok svájci franknál 180 forintos, az eurónál 250 forintos, a japán jennél pedig 2,5 forintos árfolyamot alkalmaznak az árfolyamrögzítés ideje alatt. A devizakölcsön havi törlesztőrészletének árfolyamgát feletti részéből a kamatrészt elengedik, a hiteladósnak csak a tőkerészt kell megfizetnie a gyűjtőszámlahitelre vonatkozó szabályok szerint.

A törvény alapján az április 1-jei hatálybalépés után a pénzintézetek kizárólag a közszféra dolgozóinak kérelmét voltak kötelesek befogadni, június 1-jétől a többi lakáshiteles kérelmét, szeptember elejétől pedig a szabad felhasználású devizakölcsönnel rendelkezőkét. A Magyar Bankszövetség azonban április végén arra kérte a bankokat, hogy gyorsítsák fel az árfolyamgátra vonatkozó kérelmek befogadását, a lakáscélú jelzáloghitellel rendelkezők számára az eredetileg tervezett június 1. helyett május 2-án, a szabadfelhasználású jelzáloghitelesek számára pedig az eredetileg tervezett szeptember 1. helyett augusztus 1-jén nyissák meg az árfolyamgátas megoldáshoz való csatlakozás lehetőségét.

A bankokat is meglepte, hogy áprilisban a várttól jelentősen elmaradt a közszférában dolgozók érdeklődése. Alacsony aktivitásukra a szakértők szerint az lehet az indok, hogy a devizahitellel rendelkező közszférában dolgozók a gyerekszámtól függő kamattámogatáson felül egyszeri, vissza nem térítendő támogatást is kapnak, amennyiben belépnek az árfolyamgát rendszerbe. Az egyszeri támogatás összege a ténylegesen megfizetett törlesztőrészletek és az árfolyamgát alkalmazásával fizetendő törlesztőrészletek különbsége, a 2012. február 1. és az első árfolyamgát alapján fizetett törlesztőrészlet időpontja között. Utóbbi legkésőbb 2012. július 1-je lehet. A közszférában dolgozók így az egyszeri támogatás növelése érdekében halaszthatják az utolsó időpontig belépésüket az árfolyamgátba.  


Kiinduló helyzet
Tartozás devizaneme:
Jelenlegi árfolyam:
Rögzített árfolyam:
Tőketartozás devizában az árfolyamrögzítés kezdetén:
Hátralévő futamidő (hónap):
Jelenlegi kamat + kezelési költség (%):
Tőketörlesztés nélküli (kombinált) hitel?
Árfolyamrögzítés