2012. február 25., szombat

árfolyamrögzítés kalkulátor 2012

Kiinduló helyzet
Tartozás devizaneme:
Jelenlegi árfolyam:
Rögzített árfolyam:
Tőketartozás devizában az árfolyamrögzítés kezdetén:
Hátralévő futamidő (hónap):
Jelenlegi kamat + kezelési költség (%):
Tőketörlesztés nélküli (kombinált) hitel?
Árfolyamrögzítés


Az új árfolyamrögzítés kalkulátor - 2012

Árfolyamrögzítés

Remélhetőleg már áprilistól elérhető lesz az új árfolyamrögzítés, de az "Árfolyamrögzítés kezdete"-nél decemberig bármelyik hónapot kijelölhetjük kezdeti dátumnak. Az "Árfolyamrögzítés vége" két időpont is lehet, a decemberi tárgyalási jegyzőkönyv szerint 3 év után van lehetőség rögzített árfolyam megszüntetésére, nem tiszta még, hogy innentől kezdve bármikor vagy már csak 2016 decemberében léphetünk-e ki. A kalkulátorunkban mindenesetre még csak e két dátummal számolunk, ezzel összehasonlíthatóvá válik, hogy mit jelent a tovább fenntartott védőernyő. Számoltassuk ki mindkét időtávra az eredményeket és hasonlítsuk össze a kapott eredményeket! (Minél tovább vagyunk az árfolyamrögzítésben, annál nagyobb lesz a "Gyüjtőszámlán felhalmozott tartozás az árfolyamrögzítés után" és nő az akkori törlesztőrészlet is. )


További részletek:

- ingatlanfedezetű, forintban (tehát nem devizában!) törlesztett euró, frank- és jenalapú kölcsönökre, valamint ingatlanra kötött pénzügyi lízingszerződésekre vonatkozik
- az adós nem állhat 90 napon túli törlesztési késedelemben és nem állhat fizetéskönnyítő program (pl. banki átütemezés) hatálya alatt (ha igen, ki kell lépnie belőle), az ingatlan forgalmi értéke (a szerződéskötéskor) nem lehetett 30 millió forintnál több
- a rögzített árfolyam alkalmazási időszaka alatt a pénzügyi intézmény svájci frank esetén 180 HUF/CHF, euró esetén 250 HUF/EUR, japán jen esetén 2,5 HUF/JPY árfolyamot alkalmaz.
- a rögzített árfolyam alkalmazási időszaka a belépéstől számított második törlesztési esedékességi naptól a kezdő időponttól számított 60 napig, de legkésőbb 2017. június 30-ig tart, igényelni 2012. december 31-éig lehet, de 36 hónap után ki lehet lépni belőle
- az állam készfizető kezesként felel a gyűjtőszámlahitelből eredő tartozások 100%-áért
- a rögzített árfolyam fölötti kamat- és kamatjellegű költségek és díjak fele összegét az állam naptári negyedévenként utólag megtéríti a pénzügyi intézmény részére
- amennyiben a pénzügyi intézmény által alkalmazott törlesztési árfolyam a legmagasabb árfolyamot meghaladja, a "legmagasabb árfolyamot" (CHF: 270, EUR: 340, JPY: 3,3 forint) meghaladó árfolyam miatt a rögzített árfolyam alkalmazási időszaka alatt felmerült, a legmagasabb árfolyamot meghaladó törlesztési kötelezettséget az állam naptári negyedévenként utólag a pénzügyi intézmény részére teljes mértékben megtéríti
- a pénzügyi intézménynek a közszférában dolgozók kérelmét soron kívül kell elbírálnia, de mások esetében is 60 napon belül meg kell kötnie a hitelkeret-szerződést
- a közszférában dolgozók gyűjtőszámlahitele kamattámogatásának, valamint az egyszeri, vissza nem térítendő támogatásának részletes szabályait külön rendelet fogja szabályozni, utóbbit azok kapják, akik tavaly jelezték végtörlesztési szándékukat munkáltatójuknak, de nem éltek vele (korábbi közlések szerint mintegy 70 ezer fő)
- akik beléptek a korábbi árfolyamrögzítésbe, május 15-ig kérheti a pénzügyi intézménynél, hogy rájuk az új árfolyamrögzítés szabályait alkalmazzák
- a törvény április 1-jén lép hatályba.

2012. január 17., kedd

Végtörlesztés - VÉGE ! Az utolsó bankként az otp is kiszállt

Végtörlesztés - Vége - R.I.P.
Nincs több végtörlesztési hitel a magyar bankok kínálatában, ez azt jelenti, hogy aki eddig nem adta be a kérelmet annak már nincs rá lehetősége többé ! Utolsóként az Otp Bank ma jelentette be, hogy megszünteti a végtörlesztő hitelek folyósítását !

Ez áll az Otp bank közleményében :

"2012. január 17‐től a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 200/B. §‐a szerinti, deviza hitelek rögzített árfolyamon történő végtörlesztéshez jelzálog típusú hitel kizárólag abban az esetben igényelhető, amennyiben 2012. január 17‐én az OTP Bank rendelkezésére áll a fedezetül felajánlott ingatlanról az OTP Jelzálogbank Zrt. által készített, az igénylés időpontjától számított egy évnél nem régebbi – az ügyfél kezdeményezésére készített – hitelbiztosítéki érték‐megállapítás."

A változás új korlátokat állít a végtörlesztők elé, de mivel már csak szűk két hét van arra, hogy valaki igazolja a szükséges pénz meglétét, indokolható azzal, hogy az értékbecslésre már nem lenne idő így kár a végtörlesztés idejét tovább kitolni.

Ez tehát azt jelenti, akinek nincs egy éven belül elkészített értékbecslése, az a banktól már nem is kérhet a végtörlesztéshez szükséges forinthitelt. Ezzel már biztosan kijelenthető, hogy aki eddig nem nyújtotta be hitelkérelmét, már nem juthat forinthitelhez. A végtörlesztésre vonatkozó igénybejelentést valamennyi bank fogadni tudta a törvényi, december 30-i határidőig - ezt a PSZÁF folyamatosan ellenőrizte -, azonban minden banknak saját hatáskörében kellett eldöntenie, hogy a végtörlesztés mellett hajlandó-e kiváltó kölcsönt nyújtani. A többi pénzintézet már korábban bejelentette (az FHB-t leszámítva), hogy felfüggeszti a végtörlesztő-forinthitelek folyósítását.

2012. január 4., szerda

végtörlesztés kalkulátor 2012

A legjobb végtörlesztési ajánlatok

Igényelt végtörlesztő hitel összege Forint
Futamidő / Hó Hónap


deviza hitel végtörlesztés kalkulátor 2012

2011. december 6., kedd

Budapest Bank végtörlesztés

A 2011. évi CXXI. (az otthonvédelemmel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló) törvény alapján a Budapest Bank Nyrt. 2011. szeptember 29-től lehetővé teszi a törvény által megszabott feltételeknek eleget tevő ügyfelei számára, hogy a jogszabályban leírt módon, az ott meghatározott árfolyamon (250 Ft/Euró, illetve 180 Ft/svájci frank) egyösszegű teljes végtörlesztést hajtsanak végre.

Ki jogosult a fentiek szerinti végtörlesztésre?

  • a végtörlesztéssel érintett deviza alapú kölcsön folyósításánál alkalmazott árfolyam a fent meghatározott árfolyamnál nem volt magasabb,
  • a kölcsönszerződést a Budapest Bank 2011. június 29. napjáig nem mondta fel
  • a végtörlesztésre vonatkozó írásbeli igénybejelentését a hitelfelvevő 2011. december 30. napjáig benyújtja,
  • a végtörlesztéssel érintett deviza alapú kölcsönhöz közvetlenül kapcsolódó áthidaló vagy gyűjtőszámla-hitelből eredő tartozás végtörlesztését a hitelfelvevő egyidejűleg vállalja, valamint
  • a végtörlesztés az igénybejelentés napját követő 60. napig megtörténik.
A végtörlesztésre vonatkozó igényt a Budapest Bank fiókjában személyesen kell bejelenteni.

Aegon is bejelentette : nem fogad be új végtörlesztési hiteligénylést

Az OTP gyorsan reagált a jegybanki alapkamat múlt heti megemelésére, a drágulást már be is építette hitelei árába. Az AXA és a Raiffeisen is drágított, a KDB pedig megszűntette az utolsó svájci frank hitelt, ami a magyar piacon még elérhető volt. A Fundemanta után már az Aegon sem ad több hitelt a végtörlesztésre. Több változást is hozott a december a kereskedelmi bankok hirdetményében. Az egyik újdonság, hogy néhány kisebb takarékszövetkezet (például a Somogy Takarék) és a Fundamenta után az Aegon is bejelentette, hogy mától nem fogad be új végtörlesztési hiteligénylést. „Hasonlóan a többi olyan bankhoz, akik nem rendelkeznek több száz fiókkal országosan, vagy több ezer hitelügyintézővel, az Aegonnak is meg kellett húzni a határidőt. Ahhoz, hogy megfelelően ki tudják szolgálni az eddigi igénylőket a törvényi határidőig nem tudnak új kérelmeket végtörlesztési hitelekhez befogadni. Az Axa december elsejétől érvényes hirdetménye szerint 2 százalékkal emelkedett minden jelzáloghitel kamata. Szintén elsejétől a CIB az 1 éves kamatperiódusú, FIX1 nevű hitelét már nem lehet igényelni. A bank többi kölcsönénél nincs változás, maradtak az eddigi kamatok, és továbbra is él a folyósítási díj 50 százalékának visszatérítésére szóló akció, melynek feltétele a CIB Bankhoz történő jövedelemutalás. Új lakáscélú és szabad felhasználású, valamint referenciahozamokat tartalmazó hirdetménnyel jött ki az OTP. Csak a referenciahozamok változtak, forinthiteleknél nőttek, euróhiteleknél csökkent a báziskamat értéke. A KDB is elsejével megszüntette a hitelkiváltásra optimalizált termékkínálatát, közte a végtörlesztésre igényelhető hitelét is. Náluk volt/van még szabad felhasználású hitel, ami elméletileg bármire fordítható, csak hitelkiváltásra nem. A bank a frankhitelét is megszüntette, ezzel (miután az Aegon már korábban megszüntette a hitelcsere program néven futó frankhiteleit, melyek hitelkiváltásra voltak jók) jelenleg semmilyen jelzálog alappú CHF kölcsön nem érhető el a piacon. A Raiffeisen az Újrakezdés hitel kivételével minden hitelénél 1 százalékos hitelbírálati díjat vezetett be. A minimum fizetendő díj 35 ezer, a maximum 100 ezer forint lett. Szintén az Újrakezdés hitel kivételével minden hitelüknél kamatemelés volt: a Lakáshitelnél 0,85 százalék, a többi hitelnél (Személyi kölcsön ingatlanfedezettel, Egyetlen hitel és Otthonvédelmi hitel) 0,75 százalék az emelés mértéke. További változás, hogy a Lakáshitelnél eddig az első 6 hónapban alacsonyabb kamat volt, a kedvezményes kamatperiódus azonban megszűnt. A kedvezményes, "ügyfélcsalogató" kamatperiódus egyébként hamarosan minden banknál megszűnik, erre ugyanis egy november közepén elfogadott jogszabály kötelezi a pénzintézeteket. A január egytől hatályos rendelkezés szerint „...az átlátható árazás biztosítása érdekében...(a bank)...nem kínálhat korlátozott időtartamra kedvezményes kamatot."

Drágultak a végtörlesztést kiváltó forinthitelek

A drágulást egyebek mellett a forintkölcsönök referenciaként használt pénzpiaci mutatójának (Bubor) emelkedésével indokolják: az ajánlatok kidolgozásakor érvényes három és hathavi Bubor 6,1-6,14 százalék volt, pénteken viszont előbbi 6,99 százalékon, utóbbi pedig 7,23 százalékon állt, ami automatikusan jelentkezik a teljes hiteldíj mutatókban (thm). Akadt bank és takarékszövetkezet is, amelyik ezen felül is emelt. A K&H a felárat növelte meg 50 bázisponttal, az OTP újabb, nagyobb terhet jelentő sávot vezetett be. A Kis-Rába menti Takarékszövetkezet átállt a jegybanki alapkamatról a következő évben már kötelező Buborra. A referencia változtatását azonban drágítással is összekötötte, a korábbi 11,2 százalékos hiteldíj 12,03 százalékra emelkedett. Az FHB-nál a pénzpiaci folyamatokat követve a thm majdnem egy egész százalékponttal nőtt, ugyanezen okból az OTP-nél mától 0,33 százalékponttal kerül többe a devizakiváltó hitel. A végtörlesztési kölcsönöknél - állapította meg az ajánlatokat folyamatosan nyomon követő portál - változás még, hogy a zirci takarék már nem kínál saját konstrukciót, a legjobb feltételt adó répcelaki pedig (ahol a nem körzetbeliektől december közepéig türelmet kértek) teljesen leállította a kérelmek befogadását. A végtörlesztés idén csak a hitelek drágulásához vezetett.

Végtörlesztés: van aki bukott, és van aki nyert

A november 27-i adatok alapján a bankoknál 54 563-an 338,9 milliárd forintnyi devizahitelt végtörlesztettek, amivel az intézmények 90,5 milliárd forintot buktak a rögzített árfolyam miatt.

A PSZÁF legutóbbi október 30-i adatai szerint a bankok végtörlesztés miatt realizált vesztesége 44,2 milliárd forint volt, ami november végére 90,5 milliárd forintra emelkedett. Korábban még csak a jegybank által 1500-2000 milliárd forintra becsült potenciálisan érintett hitelállománynak mindössze a 6,5-8,5 százalékát fizette ki az érintett adósok 3,3 százaléka. November hónapban már a 900 ezer adós 6 százaléka élt a végtörlesztés lehetőségével, melynek révén a devizahitelek 16,9-22,5 százalékát törlesztették a teljes érintett hitelállomány, vagyis circa 2600 milliárd forintnyi hitel 20 százalékát, vagyis 520 milliárdot törleszthetnek az adósok a kedvezményes lehetőség révén. Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára egy mai rendezvényen úgy nyilatkozott, hogy véleménye szerint a bankok várható vesztesége 200 milliárdig nőhet majd, a PSZÁF által közölt végtörlesztések mellett 38 ezer további kérelem van benyújtva a bankokhoz. Továbbá úgy véli, hogy a kormánnyal való megegyezés feltétele a Bankszövetség részéről az, hogy a végtörlesztés január elsejével teljes egészében érjen véget. Ha a pénzügyi felügyelet statisztikájában megvizsgáljuk a törlesztők számát és a hitelnagyságot, kiderül, hogy átlagosan 6,2 millió forint az egy főre jutó törlesztett hitelnagyság. Az euróban végtörlesztők 3,6, a frankban törlesztők 6,1, míg a jen alapú kölcsönt törlesztők átlagosan 9,5 millió forintos hitelt fizettek vissza a bankoknak novemberben. Érdemes megjegyezni, hogy bár a frank alapú devizakölcsönök törlesztése történt a legnagyobb értékben, ami érthető, hiszen ez a hitelállomány a legnagyobb, novemberben megugrott az euró alapú devizakölcsönök törlesztett értéke is. Ezzel szemben október hónapban még a jen alapú kölcsönnek rendelkező adósok voltak aktívabbak, és éltek a végtörlesztés lehetőségével. Míg októberben alig több mint egymilliárd forint értékben fizették vissza az adósok az euró alapú kölcsönöket, addig november végére ez az állomány több mint a duplájára nőtt, hiszen 2,3 milliárdot forintnyi hitelt végtörlesztettek. Ezzen szemben a jen alapú kölcsönöknél ekkora változás nem figyelhető meg, a törlesztések összege még csak meg sem duplázódott: a korábbi 4,5 milliárd 8,2 milliárd forintra nőtt. A 338,9 milliárd forintnyi devizahitel végtörlesztéséhez novemberben már 3809 kiváltó forinthitelt igényeltek az adósok összesen 18,3 milliárd forint értékben - egy hónappal ezelőtt a törlesztéshez felvett hitelek értéke még "csak" 2,2 milliárd volt. Szakértők korábban úgy nyilatkoztak, hogy a végtörlesztéssel első körben azok fognak élni, akik rendelkeznek megfelelő összegű megtakarítással, vagy hitelfelvételen kívül más módon össze tudják szedni a szükséges összeget. A pénzügyi felügyelet októberi statisztikája is ezt támasztotta alá, a mostani adatok pedig csak megerősítik a korábbi elképzeléseket, hiszen megjelentek a piacon az új hitelből törleszteni szándékozók is.

2011. november 6., vasárnap

végtörlesztés : tanácsok - tippek

Végtörlesztés határideje 2011.12.30 - fizetés 2012. Február vége.

A közelmúltban elfogadott törvény átmeneti időre még ez év végéig lehetővé teszi, hogy az adósok ingatlanfedezetű deviza alapú hitelüket kedvező, rögzített árfolyamon végtörleszthessék. Továbbá meghatározott körben adó- és illetékmentességet ír elő a devizahitellel rendelkező adósok számára kidolgozott programban részt vevők megsegítése érdekében.

Feltételek

A végtörlesztést svájci frank esetében 180 forintos, euró esetében 250 forintos, japán jennél pedig 2 forintos árfolyamon teljesíthetik az adósok, ha az árfolyam a kölcsön folyósításakor nem volt ennél magasabb, és a hitelfolyósító 2011. június 30-ig nem mondta fel a kölcsönszerződést.
A végtörlesztés a fennálló teljes hiteltartozás egy összegben történő kifizetését jelenti, így az adósoknak vállalniuk kell az áthidaló- vagy gyűjtőszámlahitelből eredő tartozás visszafizetését is, amennyiben devizakölcsönükhöz kapcsolódik ilyen. Ha a hiteladós teljesíti a feltételeket, a bank nem utasíthatja el a végtörlesztési igényt, és elő kell készítenie a szerződés lezárását, amelynek a bejelentéstől számított 60 napon belül meg kell történnie.

Amit jó tudni...

A devizahitel (és a gyűjtőszámlahitel) végtörlesztéséért nem számítható fel költségtérítés és egyéb díj/jutalék. A fogyasztóval kötött deviza alapú hitelszerződések esetén a bank egyébként is csak azokat a költségeket és díjakat számíthatja fel devizában, amelyek a szerződéssel kapcsolatosan a devizaforrás megszerzésével közvetlenül kapcsolatban állnak, ideértve a kamatjellegű kezelési költségeket. A devizahitellel rendelkező adósokat a jogszabály rögzített árfolyamon történő végtörlesztés esetében mentesíti a személyi jövedelemadó, illetve az ajándékozási illetékkötelezettség alól a pénzintézetek által elengedett követelés után.
Díjmentessé válik a devizában felvett lakáshitelből származó követelés rögzített árfolyamon történő végtörlesztésével összefüggésben kezdeményezett jelzálogjog, végrehajtási jog, továbbá az elidegenítési és terhelési tilalom törlésére irányuló eljárás is.

Ki igényelhet végtörlesztést...

A végtörlesztés lehetőségével a legkönnyebben az élhet, akinek vannak olyan megtakarításai, melyeknek segítségével visszafizetheti a hitelt. Ilyenkor érdemes számba vennünk, milyen megtakarítással rendelkezünk, és hogy azok miként tehetők pénzzé, azaz likvid tőkévé. Nem biztos azonban, hogy az a legjobb, ha a befektetési alapokban, lekötött betétekben, kötvényekben, részvényekben, életbiztosításainkban lévő befektetéseinket azonnal pénzzé tesszük, az értékpapír fedezetű hitelkonstrukciók (lombard hitelek) is szóba jöhetnek ugyanis!

Miből végtörlesszünk...

Igényelhet forint alapú kiváltó hitelt, vagy önerőből. Esetleg családi kölcsönből.

Lízing-végtörlesztés

Lakáscélú pénzügyi lízingszerződésekre és használatbavételi engedéllyel még nem rendelkező lakóingatlanokra felvett hitelekre is kiterjesztené a végtörlesztést a parlament gazdasági és informatikai bizottsága. A parlament gazdasági és informatikai bizottsága szerdán nyújtotta be az Országgyűlésnek az otthonvédelmi törvények módosításról szóló javaslatát. A módosítás célja, hogy valamennyi, a lakáscélú devizahitelezés hátrányos következményeit elszenvedő, kiszolgáltatott célcsoport élhessen a végtörlesztés lehetőségével - olvasható az indoklásban. A bizottság szerint a lakáscélú pénzügyi lízingügyleteket lényegében a kölcsön alternatívájaként alkalmazzák a piaci gyakorlatban, így az ilyen adósokat a lakáscélú devizakölcsön-szerződés alapján eladósodott végtörlesztőkkel azonos módon kell kezelni. A módosítás kiterjed arra is, hogy az érintett hitelfelvevőket a devizaalapú kölcsön fennálló tartozásáról, valamint a végtörlesztés várható összegéről díjmentesen kell tájékoztatni. Rögzíti azt is, hogy a tartozásigazolásra vonatkozó kérelem önmagában még nem minősül a végtörlesztésre vonatkozó igénybejelentésnek.A lízing és hitelszerződések egyenlő problémát jelentenek az adósoknak, így a deviza alapú lízinget is rögzített fix 180 forinton lehet majd a jövőben végtörleszteni.

23 ezren éltek eddig a végtörlesztés lehetőségével

A deviza alapú hitelek végtörlesztésének lehetőségével szeptember 29. és október 23. között összesen, ténylegesen az aktuális árfolyamon több mint 23 ezer ügyfél élt, ez összesen 133 milliárd forint hitelállományt érintett, a bankrendszer számára pedig 33,4 milliárd forint veszteséget okozott - mondta Szász Károly , a PSZÁF elnöke a bankszövetség és a PSZÁF vezetőivel tartott egyeztetést követően.

Szász Károly ismertette, hogy a PSZÁF adatai alapján a három hét alatt ezen felül 43.067-en igényelték a végtörlesztést, az aktuális árfolyamon számolva 295,7 milliárd forint hitelre. Hozzátette, hogy ez összesen 71 milliárd forint további veszteséget okoz a bankrendszernek.
Matolcsy György Nemzetgazdasági miniszter szerint az egész világon a növekedés lassulását láthatjuk, és növekedési fordulatra van szükségünk. Az NGM vezére elmondta, 60 milliárd forinttal feltőkésítik a Magyar Fejlesztési Bankot. A kormány tőkeáttétellel 600 milliárd forint új hitel kihelyezését várja. Matolcsy György és Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke elmondta: a Bankszövetség hat kereskedelmi bank vezetőjéből munkacsoportot hozott létre, amely két héten belül dönt arról, hogyan oldhatnák meg a frankhitelesek gondjait. A Bankszövetség által tegnap felállított bizottság tagjai a CIB, az Erste, az FHB, a K&H és a Raiffeisen bankok vezérigazgatói, valamint Gyuris Dániel , az OTP vezérigazgató helyettese.
A miniszter ígéretet tett arra, hogy a két hét alatt a kormány nem hoz újabb egyoldalú intézkedéseket a bankrendszerrel kapcsolatban. A kabinet a korábban elfogadott új Otthonteremtési Programtól 0,2-0,4 százalékkal magasabb GDP-növekedést vár. Matolcsy kilátásba helyezte, hogy amennyivel a hitelintézetek növelik bizonyos célokhoz kötődő hiteleik állományát, ennek arányában csökkenthetik a rájuk eső bankadó mértékét

Végtörlesztés - A bankok akadályozzák ?

Az adósok szerint kevés a kedvezményes végtörlesztés igénybevételére kiszabott határidő, mert a bankok rengeteg akadályt állítanak az ügyfelek elé – ez derül ki a Hiteltársulás által hirdetett online ötletbörzén. A PSZÁF legfrissebb jelentése szerint eddig mindössze 23 ezren éltek, valamint ezen felül 43 ezren igényelték a végtörlesztés lehetőségét, szemben a törvény megalkotásakor 150 ezerre becsült értékkel. Sajnos a bankoknak nem érdekük, hogy az adósok olcsóbban rögzített árfolyamon törlesszék vissza a felvett hitelüket, ezért a bankok ahol tudják ott akadályozzák ezt.

2011. október 20., csütörtök

végtörlesztés ucb bank !

Önnek akkor van lehetősége rögzített árfolyamon végtörleszteni kölcsönét, ha:

- a devizakölcsöne folyósítási árfolyama svájci frank esetében 180 HUF/CHF, euró esetében 250 HUF/EUR vagy ennél alacsonyabb volt,
- ha az Ön kölcsönszerződését a pénzügyi intézmény a gyűjtőszámla hitelkeretre vonatkozó Törvény hatálybalépéséig (2011. június 30. napjáig) nem mondta fel,
- a végtörlesztésre vonatkozó írásbeli igényét Ön legkésőbb 2011. december 30. napjáig benyújtja az UCB részére, és az igénybejelentéstől számított 60 napon belül beérkezik az UCB számlaszámára a végtörlesztésre szánt összeg, valamint
- amennyiben devizakölcsönéhez kapcsolódik áthidaló- vagy gyűjtőszámla hitelből eredő tartozás, annak végtörlesztését is vállalja az igénybejelentéssel egyidejűleg.

Fontos tudnia, hogy ameddig nem történik meg kölcsöne teljes lezárása, addig az esedékes törlesztő részleteket Önnek továbbra is a szerződés szerinti határidőkben meg kell fizetnie.

Az UCB egy ún. Végtörlesztési igazolás formájában tájékoztatja Önt a pontos előtörlesztendő összegről és a kölcsön egyéb adatairól. Az UCB által kiállított Végtörlesztési igazolás 60 napig érvényes.
A rögzített árfolyamon való végtörlesztés további feltétele, hogy az Ön által végtörlesztésre utalt összeg legkésőbb az igénybejelentéstől számított 60 napon belül megérkezzen az UCB BNP Paribas-nál vezetett 13100007-02503510-00933487 számú számlaszámára.
Kérjük, hogy utaláskor a közleményben jelölje meg az Adós nevét, a kölcsönszerződés számát és azt, hogy „Kedvezményes végtörlesztés”.
Az Ön által utalt összeg fenti számlán történő jóváírásakor megtörténik a kölcsön végtörlesztése.
Az UCB a teljes előtörlesztést abban az esetben fogadhatja el, ha az előtörlesztett összeg az esetlegesen fennálló gyűjtőszámla hitelkeret szerződésből eredő tartozás teljes megfizetését is fedezi.
Amennyiben a végtörlesztésre szánt összeg nem érkezik meg az igénybejelentéstől számított 60 napon belül az UCB számlájára, Önnek nyilatkoznia kell, hogy újraigényli-e a végtörlesztést (amennyiben még ez 2011. december 30-ig lehetséges), vagy kéri az összeg visszautalását.
2011. december 30. napja után nincs mód az igénylés újra benyújtására, így ebben az esetben kérheti az összeg visszautalását, vagy a normál törlesztési árfolyamon való előtörlesztést.

végtörlesztés törvénytervezet, törvényjavaslat

A kormány megszavazta a végtörlesztést Szeptemberben.

végtörlesztés elfogadták, elfogadott

A parlament elfogadta a végtörlesztési törvényt, és a rögzített árfolyamot.

2011. október 14., péntek

végtörlesztés rögzített árfolyamon

A devizahiteleseknek a végtörlesztésre vonatkozó írásbeli kérelmüket december 30-ig kell bejelenteniük a bankjuknak. Az adósnak az igénybejelentéstől számított 60 napon belül kell teljesítenie a végtörlesztést. Azok élhetnek a végtörlesztéssel, akiknek a devizahitelük fedezetéül ingatlanalapú jelzálog szolgál. Ezeknek a hiteleknek a több mint 80 százaléka 10 millió forint alatti, a maradék 20 százalék nagy része pedig a 10 és 30 millió forint közötti kategóriába esik. 30 millió forint feletti, devizaalapú jelzálogkölcsöne mindössze 38-40 ezer családnak van. Az árfolyamokat a pénzintézeteknek kötelező alkalmazniuk, ha az árfolyam a kölcsön folyósításakor nem volt magasabb a törvényben rögzítettnél, és a hitelfolyósító június 30-ig nem mondta fel a kölcsönszerződést. Emellett a devizahiteleseknek vállalniuk kell az áthidaló- vagy gyűjtőszámlahitelből eredő tartozás végtörlesztését is, amennyiben devizakölcsönükhöz kapcsolódik ilyen. Ha az adós teljesíti ezeket a feltételeket, a pénzintézet nem utasíthatja el a végtörlesztési igényt, és 60 napon belül elő kell készítenie a szerződés lezárását. Az ingatlanfedezetű devizahitel és a gyűjtőszámlahitel végtörlesztéséért nem számítható fel költségtérítés és egyéb díj vagy jutalék. A devizahitellel rendelkezők megsegítésére kidolgozott lehetőségekkel élőket a jogszabály mentesíti a személyi jövedelemadó, az ajándékozási, visszterhes vagyonátruházási illetékfizetési kötelezettség alól a pénzintézetek által elengedett követelés, az ingatlan értékesítéséből származó jövedelem, a kedvezményes bérleti díj formájában juttatott bevétel, illetve az ingatlan kedvezménnyel történő visszavásárlása után. Az új törvény korlátozza a devizaalapú hitel- és kölcsönszerződések esetében devizában felszámítható költségeket, díjakat, kizárólag azokat a költségeket és díjakat lehet felszámítani devizában, amelyek az adott szerződés teljesítésének és fenntartásának érdekében a devizaforrás megszerzésével közvetlenül kapcsolatban állnak, ideértve a kamatjellegű kezelési költséget. Azonban nem számolható fel devizában például a szerződéskötéssel, a levelezéssel, a kimutatások és igazolások előállításával, a felmondással és a szerződésmódosítással, továbbá a hitelszerződés ügyintézésével és a kapcsolódó hitelszámla lezárásával kapcsolatos díj és költség. Díjmentessé válik az állam lakásvásárlásával, valamint a devizában felvett lakáshitelből származó követelés rögzített árfolyamon történő végtörlesztésével összefüggésben kezdeményezett jelzálogjog, végrehajtási jog, továbbá az elidegenítési és terhelési tilalom törlésére irányuló eljárás, akárcsak a vételi jog bejegyzésére irányuló eljárás és a Nemzeti Eszközkezelő javára történő vagyonkezelői jog bejegyzése. A törvény napokon belül, a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba és 2012. április 1-jén hatályát veszti.

Árfolyamok rögzítése

Mi az árfolyamrögzítés célja?

Az árfolyamrögzítés célja, hogy az egyes devizák jelentős árfolyam-ingadozási hatását átmenetileg tompítsa, és ezzel a devizakölcsönnel rendelkezők helyzetét kiszámíthatóbbá tegye.

A kormány szeptember 11-ig tartó televíziós és rádiós kampányt indított az árfolyamrögzítésről a bajba jutott devizahitelesek hatékony, gyors tájékoztatása érdekében.

Mi a lényege?

A svájci frank hitelek törlesztő árfolyamát 180 forinton, az euróét 250 forinton, a jenét 2 forinton rögzítik a programban résztvevőknek átmeneti időre, legfeljebb 36 hónapig.

Hogyan lehet igényelni?

A devizaalapú jelzáloghitellel rendelkező természetes személyek 2011. december 31-ig írásban kérhetik hitelezőjüknél, hogy törlesztési árfolyamukat 36 hónapig, de legkésőbb 2014. december 31-ig rögzítsék.

Mi történik a rögzített és a tényleges árfolyam közötti különbséggel?

A rögzített árfolyam és az ezt meghaladó tényleges törlesztési árfolyamok közötti különbségre a hitelező speciális célú, a felelős hitelezés szabályai alá nem eső forint jelzáloghitelt nyújt, vagyis úgynevezett gyűjtőszámlát nyit, aminek a fedezete ugyanaz a lakóingatlan, mint a devizahitel esetében. A gyűjtőszámlahitel végső lejárata nem lehet korábbi, mint a devizakölcsöné. A Magyar Állam készfizető kezesként felel a gyűjtőszámlahitelből eredő tartozások 100 %-ért a rögzített árfolyamalkalmazási időszaka alatt, továbbá kezesként felel a gyűjtőszámlahitelből eredő tartozások 25 %-ért a rögzített árfolyam alkalmazási időszaka záró időpontját követően. Az árfolyamrögzítési lehetőség az életbiztosítási vagy lakás-előtakarékossági szerződéssel kombinált devizakölcsönökből eredő tartozásokra is kiterjed.

2011. október 11., kedd

Otp végtörlesztés kalkulátor és feltételek

Hasznos információk Otp ügyfelek számára a rögzített árfolyamon történő
végtörlesztésről
2011. szeptember 29.
2011. szeptember 29-től elérhető az állam által meghirdetett végtörlesztési lehetőség azok
számára, akik jogosultak ennek igénybevételére.
Ki veheti igénybe a rögzített árfolyamon való végtörlesztés lehetőséget?
A rögzített árfolyamon való végtörlesztésre kizárólag azon ügyfelekkel kötött, deviza alapú
kölcsönszerződések esetén van lehetőség, ahol a kölcsön fedezete Magyarország területén
lévő lakóingatlanon alapított zálogjog vagy állami készfizető kezesség;
A végtörlesztés esetén az adott devizának megfelelően:
180 HUF / CHF
250 HUF / EUR illetve
2 HUF / JYP rögzített árfolyamon lehet végtörleszteni a hitel fennmaradt részét.
Mikor vehető igénybe a rögzített árfolyamon való végtörlesztés?
Az OTP Bank akkor alkalmazza a 180 HUF/CHF, 250 HUF/EUR, illetve 2 HUF/JYP
árfolyamot, ha
az ügyfél devizahitelének folyósításakor alkalmazott árfolyam az itt feltüntetett
árfolyamnál nem volt magasabb;
az ügyfél devizahitel szerződését a bank 2011. június 30-ig nem mondta fel;
az ügyfél a devizahitelének kedvező árfolyamon való végtörlesztésére irányuló kérelmét
a devizahitelt nyújtó OTP Bank bármely fiókjában legkésőbb 2011.december 30. napjáig
írásban benyújtja;
amennyiben az ügyfél rendelkezik a deviza alapú kölcsönhöz közvetlenül kapcsolódó
áthidaló vagy gyűjtőszámlahitellel, akkor vállalja az áthidaló vagy gyűjtőszámla hitelből
eredő tartozásának egyidejű visszafizetését is.
Jár-e többletköltséggel a rögzített árfolyamon való végtörlesztés?
A rögzített árfolyamon való végtörlesztés esetén – a visszafizetendő hitelhez kapcsolódóan -
semmilyen költségtérítést, díjat vagy jutalékot nem számít fel a pénzintézet.
Mennyi idő áll rendelkezésre a rögzített árfolyamon való végtörlesztésre?
A jogszabály szerint az ügyfél legkésőbb 2011. december 30. napjáig nyújthatja be a
rögzített árfolyamon való végtörlesztésre vonatkozó kérelmét az OTP Bank felé és. az
igénybejelentéstől számított 60 napon belül a végtörlesztéssel kapcsolatos valamennyi
fizetési kötelezettségének eleget kell tennie.