2015. augusztus 2., vasárnap

forinthitel elszámolás - kiváltás kalkulátor 2018/2019

Augusztus elsején indul az elszámolás a forinthitelesekkel és a kölcsönüket ténylegesen devizában törlesztőkkel. A bankok szeptember 30-ig számolhatnak el érintett ügyfeleikkel. 

További információk : Online hírek itt


Forinthitel elszámoltatás kalkulátor 2016/2017

 

Pénzügyi hírek!




Az OTP Banknál a forinthitelek elszámolásában 1,2 millió érintett ügylet van, ezekből mintegy 240 ezer az élő forint hitelszerződés - mondta Kovács Antal, az OTP vezérigazgató-helyettese az MTI-nek adott interjúban. Az OTP hatszázezer értesítő levelet fog postára adni, valamennyi értesítést forinthiteles szerződés alapján küldik ki.
Hozzátette azt is, hogy a jegybank egyik rendeletének közelmúltbeli módosítása alapján nem kell értesítést küldeni azoknak az ügyfeleknek, akiknek 2015 szeptember 30-ig lezárul a hitele, azaz addig maradéktalanul visszafizetik a tartozásukat, és a szerződésük esetében nem volt egyoldalú kamat-, költség-, vagy díjemelés. Ezzel több millió "nullás" levél átvételétől mentesítette a Magyar Nemzeti Bank a forinthiteleseket, és nem utolsósorban a bankokat is. Az élő hitellel rendelkezők közül ugyanakkor azok is kapnak majd elszámoló levelet, akiknek nem emelt a bank törlesztő részletet, vagy nem jár vissza összeg.
Kovács Antal elmondta: a bank számára informatikai szempontból igen jelentős kihívást jelent az elmúlt tíz év eseményeinek szimulációja, míg hálózati és call center szempontból a több százezer érintett ügyfél tájékoztatása jelent kiemelt terhet. A feladatok elvégzéséhez valamennyi említett területen plusz erőforrások bevonására van szükség. "Összességében körülbelül 500 munkatársunk dolgozik az elszámoláson, a fiókhálózatban 350 fő, a központi területeken további 150 banki alkalmazott" - fűzte hozzá.
Kovács Antal emlékeztetett: a deviza alapú hitelek elszámolásának végrehajtásával már tapasztalatot szerzett a bank arra vonatkozóan, hogy mekkora erőforrást köt le az elszámolás mind fejlesztői, mind üzleti oldalon. Tekintve, hogy a forinthitelek elszámolása jóval több hitelszerződést érint, emiatt megerősítette a hitelintézet a fejlesztői erőforrásokat - elsősorban további informatikusok bevonásával - annak érdekében, hogy a határidőre minden feladat és levél elkészülhessen. Egyúttal több ellenőrzési pontot is beépítettek a folyamatba, hogy amennyiben szükséges, akkor időben be lehessen avatkozni - mondta a vezérigazgató-helyettes.
Arra a kérdésre, hogy érdeklődnek-e már az érintett ügyfelek, kiemelte: még nem tapasztalható megnövekedett érdeklődés a fiókokban. A bank a törvény által meghatározott határidőn belül, azaz augusztus 1-je és szeptember 30-a között küldi ki az értesítéseket az ügyfeleknek.
Kovács Antal rámutatott: számításaik szerint az OTP-nek 10 milliárd forintot meghaladó összeget kell visszatérítenie a fogyasztóknak a forinthitelek esetében.
A deviza alapú hitelek kiváltásával kapcsolatban kifejtette: számos bank nagyon komolyan felkészült a folyamatra, kedvező termékkonstrukciókat és vonzó promóciókat dolgozott ki, "ami nem csoda, hisz a tét nagy volt, a jogszabályok lehetővé tették, hogy az elszámoló levél kézhezvételétől számított 91 napig, ez év július végéig, az ügyfelek díjmentesen válthassák ki hiteleiket".
Rámutatott: az OTP rendkívül kedvező hitelkiváltási ajánlatot dolgozott ki, a Fix10 Plusz és OTP Lakáshitel plusz termékeket, amelyek a piacon elérhető igen kedvező kölcsönök. A promóciós ajánlatuk szerint 200 ezer forintig visszafizeti az OTP az első törlesztő részletet.
Kovács Antal megjegyezte: eredeti várakozásuk szerint az ügyfelek 5-10 százaléka esetében számítottak hitelkiváltásra, a tényadatok viszont azt mutatják, hogy még ennél is lényegesen kevesebben élnek a kedvezményes lehetőséggel. A hozzájuk forduló ügyfelek nagyobb része a kiszámíthatóbb, fix törlesztő részletű hitelkiváltó ajánlatok iránt érdeklődött - mondta az OTP vezérigazgató-helyettese.

2015. február 28., szombat

A devizahitelek forintra váltásának menete

A devizahiteleket a Kúria döntésének időpontja óta eltelt időszak átlagárfolyamán vagy a 2014. november 7-én jegyzett napi MNB-árfolyamon kell forintra váltani. A két érték közül a banknak a devizahiteles számára kedvezőbb árfolyamot kell alkalmaznia (táblázatunkban már ezek szerepelnek). A deviza jelzáloghitelek törlesztése már 2015 januárjában ezen a fixált árfolyamon történt, a forintosítás pedig februrárban lezajlott.

Pénzügyi hírek!

Átváltási árfolyam (Ft)
Svájci frank256,5
Euró309
Japán jen2,16

A forintosítási kényszer alól  lehet felmentés kapni, de annak szabályai meglehetősen szigorúak, ráadásul a devizában maradást külön kérvényezni kell a banktól, amely annak elbírálásáról 30 napon belül értesíti az adóst. Az adóstársaknak együttesen és egybehangzóan kell nyilatkozatot tenniük. Ha valaki átmegy ezen a rostán, akkor újra át kell számolni a törlesztőt (a rögzített helyett a piaci árfolyamra).

Devizában maradhat (a feltételek vagylagosak):
  • aki igazolja, hogy a­ várható törlesztőrészletet meghaladó összegű rendszeres jövedelme van devizában. A jövedelem adóstársak esetében összesítve értendő
  • aki a jövedelemarányos-törlesztőrészlet mutató (JTM) alapján megfelel az új, 2015 januárjától érvényes jegybanki szabályoknak – ez azt jelenti, hogy a 400 ezer forint alatti havi igazolt jövedelem 10 százaléka mehet svájci frank hitel törlesztésére, az euró esetében 25 százalék ez az arány, a 400 ezer forint feletti jövedelem 15, illetve 30 százalékig terhelhető
  • ha a szerződés 2020. december 31-ig lejár
  • amennyiben a forintra váltás utáni kamat magasabb lenne, mint az eredeti devizás kamat

forintosítás árfolyama 2015

Ha valaki Rogán Antal június 30-ai tévényilatkozatára alapozta egész életét az elmúlt néhány hónapban (amelyben a Fidesz frakcióvezetője kedvezményes forintosítást ígért), az tényleg becsapva érezheti most magát, hiszen nincs szó semmiféle kedvezményes árfolyamról vagy végtörlesztésről: a frankhiteleket 256,5, az euróhiteleket pedig 309,0 forinton konvertálják forinthitelre. Csak reméljük, hogy a devizahitelesek többsége készült azért arra is, hogy a forintosítás piaci árfolyamon történik majd, ahogy a Portfolio saját értesülései alapján október 22-én már megírta, és ahogy a Kúria június 16-ai jogegységi határozatából egyébként logikusan következett: főszabály szerint a devizahitelek árfolyamkockázatát az ügyfelek viselik.

Annyival bővült azért azóta a tudásunk, hogy ez a piaci árfolyam valójában egy pontosan meghatározott nap, illetve időszak hivatalos MNB-árfolyama lesz (euróhitelek esetében a pénteki MNB-árfolyam, frankhitelek esetében a június 16-ai Kúria-döntés óta eltelt időszak átlaga), ami persze nagyon közel van a mostani piaci árfolyamhoz. Mivel az MNB várhatóan már ma odaadja a bankoknak a devizaforrások lezárásához szükséges, 8 milliárd euró körüli devizát, a bankokat lényegében már az is hidegen hagyhatja, hol jár majd az árfolyam, amikor a tényleges forintosításra sor kerül, devizaárfolyam-kockázatot ugyanis, a jegybanknak hála, nem futnak.

De mi a helyzet a másik oldallal? Hogy is áll most a devizahitelesek egyenlege? Bontsuk csak 3 részre a nehezen átlátható eseménysort:
  • Februárban megtörténik majd a tisztességtelen feltételekkel (árfolyamrés, egyoldalú kamatemelések) való elszámolás, így egy átlagos devizahiteles tőketartozása az ötödével, törlesztőrészlete pedig a negyedével csökkenhet a jelenlegihez képest, persze jelentős szórás mellett. A devizahitelek kamatszintje akkora lesz, amekkora a szerződés megkötésekor volt. Az elszámolás minden élő lakossági devizahitelre vonatkozik majd, sőt azokra is, amelyeket az elmúlt 5 évben zártak le. Az elszámolás pontos képletét pénteken a jegybank nyilvánosságra is hozta a normál módon törlesztő hitelesekre vonatkozóan, a többieké a következő hetekben lesz nyilvános.
  • Februárban valószínűleg nemcsak az elszámolás pontos eredményéről, hanem a fix, említett árfolyamon történő forintosítás lehetőségéről is tájékoztatni fogják a bankok az ügyfeleket. Kérdés, hogy fogják elmagyarázni a fix árfolyamot (nem is a bankok, inkább a kormány számára lehet ez kellemetlen), ha épp akkor erősebb lesz a forint a mostani szintnél, és kiderül, kedvezőbb árfolyamot is beállíthattak volna az ügyfelek számára. Mindenesetre ez a lépés a jelek szerint már csak a 93%-os többségben lévő jelzáloghiteleket (lakáshitelek és szabad felhasználásúak) érinti majd, az autóhiteleseket például nem. A forintosítás pontos menetéről szóló törvénytervezet hamarosan megjelenik, akkor lehetünk okosabbak a mikéntjével (hitelkiváltási verseny, kérésre automatikus átváltás vagy valami más) és időpontjával, időtartamával kapcsolatban is.
  • Hogy mégis mi jön az elszámolás és a forintosítás után, azt most még jótékony homály fedi. E homálynak neve azért már van: "fair bankrendszerről szóló törvény", amely elsősorban arra lesz hivatott, hogy a hitelek kamatozásának részleteit meghatározza. Tisztességesen és átláthatóan, ami eddig a Kúria és a kormány szerint oly fájdalmas módon hiányzott a hitelszerződésekből. A fair banki törvényjavaslat már ezen a héten a parlament elé kerülhet, jelenleg egy fontosat lehet csak tudni belőle: legalább 3 éven keresztül fix kamatot számíthatnak csak fel a bankok. A lényeg nem is ez: hogy pontosan mekkora lesz a forintosított hitelek kezdeti kamatszintje, vagyis amely a törlesztőrészletet az "új korban" meghatározhatja, azt bizony még nem tudjuk.
Nem újdonság, hogy a fenti három eseményből az első (elszámolás) jelentősen csökkenteni fogja a devizahitelesek terheit, de a nagy többségét így is csak annyival, hogy a tartozás összege még mindig nem megy az eredetileg felvett hitelösszeg alá, vagyis ki fog derülni: mintha az elmúlt 6-8 év törlesztései hiábavalók lettek volna. Mint most vasárnap kiderült, ezen a helyzeten a forintosítás árfolyama sem javít tovább, hiszen a tőketartozás az elszámolással elért szinten marad majd. Ezzel a forintosítás olyasmire irányítja rá a devizahitelesek figyelmét (mégpedig a kezdetihez képest is nagyobb tartozásra), ami a forintosítás nélkül akár el is sikkadhatott volna. Ami pedig a törlesztőrészletet meghatározó másik tényezőt, a kamatot illeti: a másik ördög itt bújik meg a bankok és a devizahitelesek szempontjából is.

Mirő is van szó? Bár a bankok válláról most a forintosítás piaci árfolyamával látszólag lekerült a teher, valami még nagyon nem oldódott meg: a kormány és az MNB nyilvánvalóan el akarja kerülni a nagy csalódást, vagyis azt, hogy az elszámolásnak köszönhetően ugyan nagyot esik a törlesztőrészlet, a forintosítás révén azonban részben vissza is emelkedik. Hiszen magasabbak a jelenlegi forintkamatok, mint a sok évvel ezelőtti devizakamatok, amelyek az elszámolás alapján egyedüliként tekinthetők tisztességesnek, és a törlesztőrészlet csökkenését biztosítanák.

Számos jel arra utal, hogy a bankokon még egyszer itt fogják elverni a port, vagyis a forintosított devizahitelek kamatszintjét erőteljesen korlátozzák majd, rontva a bankok bizniszét. A forintosítással járó macerát csak igazán kedvező konstrukciók esetén lesz hajlandó vállalni az ügyfelek jó része. Jó kérdés, a bankok és a kormány megállapodása erre a szempontra kitért-e. Gyanítható, hogy nem. Ha pedig tényleg nem, akkor a súrlódási együttható még mindig nem nulla, a devizahiteles ügy nincs lezárva, a történet még messze nem kerek. Pedig most nem áll rosszul a kormány: a devizahiteles sztorit úgy sikerült levezényelnie egészen mostanáig, hogy ő maga látszólag semmi rosszat nem tett a bankokkal:
  • A "tisztességtelenségek" megítélésének felelősségét ügyesen a Kúriára és a bíróságokra hárította, még ha nem is tökéletesen (lásd a visszamenőlegesség, az elévülés felülírása és a tőke-előtörlesztésként történő elszámolás elvének vitathatóságát).
  • A vasárnap megismert forintosítási árfolyam (a Kúria álláspontjának megfelelően) olyan, mintha azt a bankok maguk találták volna ki (persze a forintosítás módjában majd még találhatnak kivetnivalókat bőven).
Tartunk tehát tőle, hogy a végén rossz szájízzel áll fel a tárgyalóasztaltól a ma még látszólag nagy egyetértést mutató banki fél. És ha már rossz szájíz, végezetül álljon itt egy költői kérdés: hogy fogja teljesíteni a kormány "a devizahitelek Magyarországról való kivezetésére" tett ígéretét, ha kiderül, hogy a devizahitelesek mindössze mondjuk 40 százaléka igényli majd a forintosítást (hiszen nem lesz kötelező)? Emlékezzünk: az árfolyamgát révén is csak a devizahitelesek 40 százaléka akart megszabadulni az árfolyamkockázattól, és az elszámolástól önmagában nem nő meg az ügyfelek motiváltsága erre a fajta szabadulásra. (A cikk bevezetőjében említett 2011. decemberi időpont egyébként épp a bankok által üdvözölt árfolyamgátról szóló megállapodásra utal, amikor utoljára sikerült hasonló, devizahiteles egyezségre jutni - ebből a szempontból szinte történelmi a mostani megállapodás.)

A fenti kérdésre adandó válasz legyen inkább a gazdaságpolitikusok problémája, persze csak addig, amíg tényleg nem a forint (gyenge érvekkel megalapozható) mesterséges elgyengítésének esetleges szándéka áll az egész devizahitel-forintosítási ügy háttérben.