Ha valaki Rogán Antal június 30-ai tévényilatkozatára
alapozta egész életét az elmúlt néhány hónapban (amelyben a Fidesz
frakcióvezetője kedvezményes forintosítást ígért), az tényleg becsapva
érezheti most magát, hiszen nincs szó semmiféle kedvezményes árfolyamról
vagy végtörlesztésről: a frankhiteleket 256,5, az euróhiteleket pedig 309,0 forinton konvertálják forinthitelre.
Csak reméljük, hogy a devizahitelesek többsége készült azért arra is,
hogy a forintosítás piaci árfolyamon történik majd, ahogy a Portfolio saját értesülései alapján október 22-én már megírta,
és ahogy a Kúria június 16-ai jogegységi határozatából egyébként
logikusan következett: főszabály szerint a devizahitelek
árfolyamkockázatát az ügyfelek viselik.
Annyival bővült azért azóta a tudásunk, hogy ez
a piaci árfolyam valójában egy pontosan meghatározott nap, illetve időszak hivatalos MNB-árfolyama
lesz (euróhitelek esetében a pénteki MNB-árfolyam, frankhitelek
esetében a június 16-ai Kúria-döntés óta eltelt időszak átlaga), ami
persze nagyon közel van a mostani piaci árfolyamhoz. Mivel az MNB
várhatóan már ma odaadja a bankoknak a devizaforrások lezárásához
szükséges, 8 milliárd euró körüli devizát, a bankokat lényegében már az
is hidegen hagyhatja, hol jár majd az árfolyam, amikor a tényleges
forintosításra sor kerül, devizaárfolyam-kockázatot ugyanis, a
jegybanknak hála, nem futnak.
De mi a helyzet a másik oldallal?
Hogy is áll most a devizahitelesek egyenlege? Bontsuk csak 3 részre a
nehezen átlátható eseménysort:
- Februárban megtörténik majd a tisztességtelen feltételekkel (árfolyamrés, egyoldalú kamatemelések) való elszámolás,
így egy átlagos devizahiteles tőketartozása az ötödével,
törlesztőrészlete pedig a negyedével csökkenhet a jelenlegihez képest,
persze jelentős szórás mellett. A devizahitelek kamatszintje akkora
lesz, amekkora a szerződés megkötésekor volt. Az elszámolás minden élő
lakossági devizahitelre vonatkozik majd, sőt azokra is, amelyeket az
elmúlt 5 évben zártak le. Az elszámolás pontos képletét pénteken a jegybank nyilvánosságra is hozta a normál módon törlesztő hitelesekre vonatkozóan, a többieké a következő hetekben lesz nyilvános.
- Februárban valószínűleg nemcsak az elszámolás pontos eredményéről, hanem a fix, említett árfolyamon történő forintosítás lehetőségéről
is tájékoztatni fogják a bankok az ügyfeleket. Kérdés, hogy fogják
elmagyarázni a fix árfolyamot (nem is a bankok, inkább a kormány számára
lehet ez kellemetlen), ha épp akkor erősebb lesz a forint a mostani
szintnél, és kiderül, kedvezőbb árfolyamot is beállíthattak volna az
ügyfelek számára. Mindenesetre ez a lépés a jelek szerint már csak a
93%-os többségben lévő jelzáloghiteleket (lakáshitelek és szabad
felhasználásúak) érinti majd, az autóhiteleseket például nem. A
forintosítás pontos menetéről szóló törvénytervezet hamarosan
megjelenik, akkor lehetünk okosabbak a mikéntjével (hitelkiváltási
verseny, kérésre automatikus átváltás vagy valami más) és időpontjával,
időtartamával kapcsolatban is.
- Hogy mégis mi jön az elszámolás és a forintosítás után, azt most még jótékony homály fedi. E homálynak neve azért már van: "fair bankrendszerről szóló törvény",
amely elsősorban arra lesz hivatott, hogy a hitelek kamatozásának
részleteit meghatározza. Tisztességesen és átláthatóan, ami eddig a
Kúria és a kormány szerint oly fájdalmas módon hiányzott a
hitelszerződésekből. A fair banki törvényjavaslat már ezen a héten a
parlament elé kerülhet, jelenleg egy fontosat lehet csak tudni belőle:
legalább 3 éven keresztül fix kamatot számíthatnak csak fel a bankok. A
lényeg nem is ez: hogy pontosan mekkora lesz a forintosított hitelek
kezdeti kamatszintje, vagyis amely a törlesztőrészletet az "új korban"
meghatározhatja, azt bizony még nem tudjuk.
Nem újdonság,
hogy a fenti három eseményből az első (elszámolás) jelentősen
csökkenteni fogja a devizahitelesek terheit, de a nagy többségét így is
csak annyival, hogy a tartozás összege még mindig nem megy az eredetileg felvett hitelösszeg alá,
vagyis ki fog derülni: mintha az elmúlt 6-8 év törlesztései hiábavalók
lettek volna. Mint most vasárnap kiderült, ezen a helyzeten a
forintosítás árfolyama sem javít tovább, hiszen a tőketartozás az
elszámolással elért szinten marad majd. Ezzel
a forintosítás
olyasmire irányítja rá a devizahitelesek figyelmét (mégpedig a
kezdetihez képest is nagyobb tartozásra), ami a forintosítás nélkül akár
el is sikkadhatott volna. Ami pedig a törlesztőrészletet
meghatározó másik tényezőt, a kamatot illeti: a másik ördög itt bújik
meg a bankok és a devizahitelesek szempontjából is.
Mirő is van
szó? Bár a bankok válláról most a forintosítás piaci árfolyamával
látszólag lekerült a teher, valami még nagyon nem oldódott meg: a
kormány és az MNB nyilvánvalóan el akarja kerülni a nagy csalódást,
vagyis azt, hogy az elszámolásnak köszönhetően ugyan nagyot esik a
törlesztőrészlet, a forintosítás révén azonban részben vissza is
emelkedik. Hiszen magasabbak a jelenlegi forintkamatok, mint a sok évvel
ezelőtti devizakamatok, amelyek az elszámolás alapján egyedüliként
tekinthetők tisztességesnek, és a törlesztőrészlet csökkenését
biztosítanák.
Számos jel arra utal, hogy a bankokon még egyszer
itt fogják elverni a port, vagyis a forintosított devizahitelek
kamatszintjét erőteljesen korlátozzák majd, rontva a bankok bizniszét. A
forintosítással járó macerát csak igazán kedvező konstrukciók esetén
lesz hajlandó vállalni az ügyfelek jó része. Jó kérdés, a bankok és a
kormány megállapodása erre a szempontra kitért-e. Gyanítható, hogy nem.
Ha pedig tényleg nem, akkor a súrlódási együttható még mindig nem nulla,
a devizahiteles ügy nincs lezárva, a történet még messze nem kerek.
Pedig most
nem áll rosszul a kormány: a devizahiteles sztorit úgy
sikerült levezényelnie egészen mostanáig, hogy ő maga látszólag semmi
rosszat nem tett a bankokkal:
- A
"tisztességtelenségek" megítélésének felelősségét ügyesen a Kúriára és a
bíróságokra hárította, még ha nem is tökéletesen (lásd a
visszamenőlegesség, az elévülés felülírása és a tőke-előtörlesztésként
történő elszámolás elvének vitathatóságát).
- A vasárnap megismert forintosítási árfolyam (a Kúria
álláspontjának megfelelően) olyan, mintha azt a bankok maguk találták
volna ki (persze a forintosítás módjában majd még találhatnak
kivetnivalókat bőven).
Tartunk tehát tőle, hogy a végén rossz
szájízzel áll fel a tárgyalóasztaltól a ma még látszólag nagy
egyetértést mutató banki fél. És ha már rossz szájíz, végezetül álljon
itt egy költői kérdés:
hogy fogja teljesíteni a kormány "a
devizahitelek Magyarországról való kivezetésére" tett ígéretét, ha
kiderül, hogy a devizahitelesek mindössze mondjuk 40 százaléka igényli
majd a forintosítást (hiszen nem lesz kötelező)?
Emlékezzünk: az árfolyamgát révén is csak a devizahitelesek 40
százaléka akart megszabadulni az árfolyamkockázattól, és az
elszámolástól önmagában nem nő meg az ügyfelek motiváltsága erre a fajta
szabadulásra. (A cikk bevezetőjében említett 2011. decemberi időpont
egyébként épp a bankok által üdvözölt árfolyamgátról szóló
megállapodásra utal, amikor utoljára sikerült hasonló, devizahiteles
egyezségre jutni - ebből a szempontból szinte történelmi a mostani
megállapodás.)
A fenti kérdésre adandó válasz legyen inkább a
gazdaságpolitikusok problémája, persze csak addig, amíg tényleg nem a
forint (gyenge érvekkel megalapozható) mesterséges elgyengítésének
esetleges szándéka áll az egész devizahitel-forintosítási ügy háttérben.
